Hit, misszió, szeretetszolgálat
Tudatosan kell megélnünk hitünket ahhoz, hogy tanúságot tehessünk róla - hangzott el a szombati lelkipásztori napon, Szatmárnémetiben.
Szatmár, Erdőd és Ugocsa esperesi kerületeinek lelkipásztori napját tartották február 23-án szombaton, a szatmárnémeti Scheffler János Lelkipásztori Központban. A papok, lelkipásztori munkatársak, egyháztanácsosok, lelkiségi közösségek-, plébániai csoportok képviselőinek részvételével tartott rendezvény célja a tematikus év üzeneteinek elmélyítése, a lelkipásztori tervben meghatározott feladatok tudatosítása, az észrevételek, impulzusok begyűjtése volt.
A program elején Ft. Hársfalvi Ottó általános helynök, szatmári főesperes köszöntötte a résztvevőket, majd Ft. Papellás István, a Szent Család egyházközösség plébánosa tartott előadást hit, misszió, diakónia témában.
Megszólalása kezdetén, Papellás atya röviden így adott esszenciát: „Hitből fakadó küldetésünk, missziónk a diakónia, vagyis a szeretetszolgálat." Ezután szóképekkel érzékeltette: „Képzeljünk magunk elé egy házat. Annak tartósságát, szilárdságát az alap biztosítja, ez a hit. Az épület missziója, küldetése az, hogy lakható legyen. Diakónia, szeretetszolgálat szerepet akkor tölt be, ha biztonságot jelent, megóv a külső veszélyektől, kényelmet, meghitt otthont nyújt a benne lakóknak, ahová örömmel térnek haza, jól érzik magukat a család tagjai, mert biztosítja számukra a harmonikus együttlétet."
Részeire bontva a témát, előbb a hittel kapcsolatban kiemelte, Istenérzékelésünk részleges. „Megsejtünk, megérintünk valamit belőle, amit emberi szavakkal, hasonlatokkal próbálunk kifejezni. De mindez csak egy-egy kis mozaik, a végtelen Isten véges fogalmakkal, szavakkal történő érzékeltetésére." A péteri szolgálatról lemondó XVI. Benedek pápa gondolatait idézte, amikor a hittet bizakodó ráhagyatkozásként, Isten szeretetének elfogadásaként, ajándékként, teljes emberi cselekedetként, kapuként azonosította. „Ez a hit missziót jelent számunkra, az erre való felhatalmazást, már keresztségünkben megkaptuk, amikor a pap krizmával megkente homlokunkat. Ez a felkenés azt jelenti, hogy Krisztusnak nem csak követői, hanem követei, küldöttei, misszionáriusai kell, hogy legyünk. Papi küldetésünk, hogy életünk áldozatait felajánljuk Istennek; prófétai feladatunk tanúskodni hitünkről, Istenhez tartozásunkról; királyi küldetésünk pedig, hogy jó vezetőivé váljunk önmagunknak és embertársainknak."
A szeretetszolgálat kapcsán Papellás István elmondta, az válasz Isten megváltó, üdvözítő szeretetére, melyet megmutatott nekünk Jézus Krisztusban, mikor értünk adta. „Ilyen módon, a szeretetszolgálatot, az Isten végtelen szeretete, törődő jósága, könyörülő irgalmassága, nyomán érzett hála motiválja, és nem csupán valamilyen szükség láttán támadt részvét, vagy szánalom. (...) A diakónia a koinóniában, vagyis a rászorulókkal való sorsvállalásban, valósul meg, melyre maga Jézus Krisztus adott mindenkorra szóló, örökérvényű, példát. Vegyük észre a rászorulókat közvetlen környezetünkben, családtagjainkban, a körülöttünk élő emberekben. Fájdalmas tekintetük, könnyeik, szomorú hallgatásuk jelzi, hogy sorsvállalásunk, együttérzésünk, megértésünk, egy kedves szavunk szeretetszolgálatára szorulnak és vágynak."
Az előadás után, a résztvevők kérdések alapján dolgozták fel az elhangzottakat, majd eredményeiket, következtetéseiket, gondolataikat plénumban tárták fel. Így a különböző csoportok részéről elhangzott: „Fontos, hogy a hitet szentségekkel erősítsük, a szentmiséket látogassuk. Ezt a hitet tudatosan kell megélnünk ahhoz, hogy aztán tanúságot tehessünk róla. Missziónk a szeretetszolgálatban nyitott, bensőséges, őszinte legyen ahelyett, hogy rutinként élnénk meg."
A lelkipásztori nap végén, rövid elmélkedést követően, Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök köszönte meg mindenkinek a részvételt, kifejezve örömét aziránt, hogy az egyházmegye híveiben sokszínű, és mindenki a maga sajátosságával teszi teljessé a misszió megvalósulását, mintegy színes mozaikdarabként csillogtatva hitét.
